Szebényi Dániel x Fohász (Official Music Video)

Описание: 02.19 x BUDAPEST JAZZ CLUB
JEGYEK➡️ https://bjc.jegymester.hu/production/...

Fohász (Szebényi Dániel)

Valahol vársz rám a felhőkön túl,
Ó, talán kicsit görgetem tovább a súlyt
Hazatalálok, rám is vár még az út
Néhány perc, vagy pár évtized, nem tudhatom

Minden éjjel én itt lenn
Megkérdezem
Miért
De a csend
Nem felel

Így fordít hátat a nap és a hold
Lassan felél az idő, hiába volt
Hol a sok jóbarát, kik oldalán a boldogság várt
Nem tudom
Iszom hát rátok egy utolsó kört
Talán holnap már együtt,
Engedj kérlek
Meg nem állok, míg élek, a szívem hajt

Senki nem mondta, hogy ez könnyű lesz majd,
Honnan tudnád mit érez, ki álmokat tart
Lassan felépül a szép új világ
Lassan ősz leszek én is, és nem értem már

Minden éjjel én itt lenn
Már nem kérdezem,
Hogy mért nem felel
A csend

Így fordít hátat a nap és a hold
Lassan felél az idő, hiába volt
Hol a sok jóbarát, kik oldalán a boldogság várt
Nem tudom
Iszom hát rátok egy utolsó kört
Talán holnap már együtt,
Engedj kérlek
Meg nem állok, míg élek, a szívem hajt

Én nem állok, míg élek, a szívem hajt

------------------------------------------------------------
FB:   / danielszebenyi  
IG:   / szebenyi.daniel  


Hangfelvétel: Gazdag László, Nyerges András
Mix/Master: Gazdag László, Nyerges András
Munkatárs: Szeri Levente
Hangoló: Geszler Dániel

Vezető operatőr: Gyuricza Mátyás
B kamera: Podányi Dániel
Fővilágosító: Bognár Márton
Vágó: Zimay András

Gyártásvezető: Pozsogár Tünde

Helyszíni munkatárs: Bekő Lili, Vass Roland
Werk: Tóth János

Producer: KingBaen Inc.

A hangfelvétel Zalaegerszegen a Városi Hangverseny- és Kiállítóteremben (Zsinagógában) készült. Köszönjük Tóth Lászlónak, Flaisz Gergőnek és Zalaegerszeg városának a befogadást.

Köszönet Pozsogár Jánosnak és Pozsogárné Szekeres Gyöngyinek a sok-sok segítségért.

———————————————————————

Nehéz mit írnom.
Erzsoka 2014-ben, Ildike 2018-ban, Ferike pedig 2020-ban repült el. Azóta eltelt 5 év. Történt egy s más. De a szeretet, a szomorúság, a gyönyörű emlékek, a hiány nem változott. Még mindig ugyanaz.
Ez a dal egy nagyon sötét október végi napon született 2021-ben. A Fiumei úti sírkertben sétálgattam. Nem értettem semmit. Nem értettem, hogy miért, hogy hogyan, meg hogy egyébként is mi ennek az egésznek mi értelme van. Egy idő után feladtam inkább a kutatást, és hazamentem.
Néztem a naplementét, kifele azon az ablakon, amin az azt megelőző huszonegynéhány évben rengetegszer végignéztem. Rámesteledett. Leültem a hangszerhez, és elkezdtem csak úgy játszadozni. A játszadozásból pár ütem lett, aztán már egy kis dallam is felütötte a fejét, és azt vettem észre, hogy felvettem a dalt.
Nehezen beszél az ember erről.
Ezekben a fájdalmakban végülis együtt vagyunk egyedül. Mindenkinek másért fáj a szíve. Én a saját bánatomat beleöntöttem ezekbe a hangokba.

Eltelt egy kis idő, a dal pihent. Egy héttel később, november 2-án ugyanúgy a sírkertben sétálgattam. Mindenhol ezernyi kis lélek fénye pislákolt az estében. Csodálatos este volt. A világ egyszerre emlékezett, egyszerre sírt, egyszerre nevetett. Elöntött a ugyanaz a melegség, ami kisgyereknek ünnepekkor. Egységet éreztem.
Mindannyian gyászoltunk valakit vagy valamit, és ebben együtt voltunk.

Azon az estén megszületett a szöveg vázlata is.
Nem tartom magam egy túlságosan képességes szószobrásznak, de ezt a dalt szerettem volna, ha még a saját barbár vonásaimmal is, de én megfaragni. Szepesi Matyi pont akkor, amikor kellett, hozzátett néhány gazdátlanul sétáló, de idetartozó őszinte mondatot. (Minek is mondanám?) Ezért örökre hálás vagyok neki.

Azóta az este óta ilyet nem éreztem. Lehet nem is fogok, de remélem.
A dal megint pihent, különböző formákat öntött, nehezen adta meg magát. Lehetett volna így is, lehetett volna úgy is, de végül egy ideig sehogyse lett. De 5 év, az 5 év.

5 év telt el azóta, hogy ott álltam Zalaegerszegen, hajnalban felriadva, cigarettákat szívva, hogy aztán a telefon másik oldalán ne az ismerős hangot halljam, hanem egy kétségbeesett, ijedt embert, aki részvétet kíván.
7 év telt el azóta, hogy nem értem időben már haza, és hogy én sem tudtam, hogyan kell ezt elviselni.
11 év telt el azóta, hogy tudomást sem szerettem volna venni róla.

Végülis utolért. De egy egész életre való szeretetet, gondoskodást, odaadást, odafigyelést kaptam. Nincs mese, én nem állok meg, amíg a szívem hajt. Ezt tanultam, ezt tanították.

Köszönöm hogy voltatok, vagytok, és lesztek.