Rátz Tanár Úr Életműdíj 2024 - Csordásné Szécsi Jolán
Автор: Rátz Tanár Úr Életműdíj
Загружено: 2024-12-10
Просмотров: 521
Описание:
Csordásné Szécsi Jolán matematika-fizika szakon szerezte meg tanári diplomáját Szegeden, és 1990 óta tanít a Kecskeméti Katona József Gimnáziumban.
Szakmailag jól képzett, felkészült tanár, kiváló pedagógus. Önmagával és tanítványaival szemben is igényes, megköveteli a komoly, rendszeres munkát. Órái érdekesek, magas szakmai színvonalúak. Elsősorban nem a közvetlen tananyag leadása, visszakérdezése a lényeges számára, hanem tanítványai gondolkodásának fejlesztése. Azok számára is kiemelt figyelmet szentel, akik matematikából kevésbé tehetségesek. Nagyon fontosnak tartja, hogy a tanulók megértsék, szeressék a matematikát.
Pedagógiai pályafutása alatt kiemelkedő figyelmet fordított a tehetséges tanulók támogatására, és munkásságának középpontjában mindig is a matematikai versenyek és a tehetséggondozás álltak.
Csordásné Szécsi Jolán szakmai munkája nemcsak az iskolai keretek között zajlott. 1994-től kezdve a Zrínyi Ilona Matematikaverseny egyik feladatsorának összeállítója, melyek minden évben könyv alakban is megjelennek. Emellett évekig dolgozott a Megyei Matematikaverseny gimnáziumi feladatsorainak összeállításában, és részt vett a megoldások javításában is.
A tanárnő több éven át Kecskemét város matematikai szakköreinek vezetője volt, és aktívan részt vett az 5–8. osztályosoknak rendezett Nemzetközi Magyar Matematikaverseny kecskeméti és lakiteleki döntőinek megszervezésében. Az ő közreműködésével jött létre a Kecske Kupa Matematikai Csapatverseny, amely ma már országos szinten is elismert. Nemcsak a helyi, hanem a nemzetközi szintű versenyek szervezésében és lebonyolításában is aktívan részt vett.
A tanárnő tagja a Bolyai János Matematikai Társulatnak. Rendszeres résztvevője a Rátz László Vándorgyűlésnek, ahol több éven keresztül a középiskolai Tanárvereny feladatsorainak összeállítója volt.
A KöMaL és Abacus matematikai folyóiratok népszerűsítése is fontos részét képezte munkájának. Ezeket a folyóiratokat és azok feladatmegoldó versenyeit rendszeresen használták tanórákon és szakkörökön, ezzel is erősítve a diákok érdeklődését a matematika iránt.
Csordásné Szécsi Jolán munkáját számos díjjal ismerték el. Az Ericsson, Graphisoft és Beke Manó Díjak kiváló oktató, nevelő munkáját és kiemelkedő versenyeredményeit tükrözik.
Szakmai elhivatottsága, kitartása és a fiatal kollégák segítése mind hozzájárultak ahhoz, hogy a tanárnő munkássága példaértékűvé vált, és ő a legkiemelkedőbb matematikatanárok közé emelkedett.
Csordásné Szécsi Jolán pedagógusi munkásságának, kiváló versenyeredményeinek és sok publikációjának méltó elismerése a Rátz Tanár Úr Életműdíj.
Повторяем попытку...
Доступные форматы для скачивания:
Скачать видео
-
Информация по загрузке: