Ásotthalom
Автор: Csongrád-Csanád Megyei Önkormányzat
Загружено: 2022-03-16
Просмотров: 198
Описание:
Az Ásotthalom helynév Balla Antal 1778. évi szegedi határtérképén és a vele egykorú városi iratokban bukkan föl először.
Az 1840-es évekre a szabadkai határ mentén kezdett kibontakozni az Átokháza elnevezésű tanyasor.
A források szerint „1850 után a város mintegy 64.000 katasztrális holdnyi közbirtokát bérbeadással kezdte hasznosítani”. 1852-től, a járások földjeinek bérbeadásától kezdve rohamosan megindult a tanyásodás, és növekedett a tanyai lakosok száma. Az l850-es évek derekán Szeged városa a mai község területén tanyát építtetett. A város tanyája először az ásotthalmi kapitánysághoz, majd, miután Ferenc József látogatásának emlékére átnevezték, Királyhalomhoz tartozott.
A tanyai kitelepülés újabb nagy hulláma az 1879. évi szegedi árvíz után bontakozott ki. Az 1880-as évek elején osztották Gátsor, az 1890-es évek második felében Halastelek, 1900. táján Bilisics járásföldjeit. E nagyarányú települési mozgalom eredménye, hogy a húszezer hold területű átokházi kapitányságban 1914-ben már 815 tanyát és 4736 lakost számláltak össze.
1883. október 14-én I. Ferenc József uralkodó Szegedre érkezett, hogy a Szegedi Nemzeti Színház avatásán részt vegyen. Látogatása során az uralkodó megszemlélte a nagy árvíz után újjáépült várost, megjelent a Szeged környékén tartott hadgyakorlaton, október 16-án pedig kíséretével ellátogatott a felső-ásotthalmi népiskolába és az újonnan épült erdőőri szakiskolába is.
1952-ben kezdődött a téeszcsoportok szervezése. (A Vörös Csillag Tszcs. már 1949-ban létrejött Rókabögyösön.)
Az 1960. évi népszámlálás idején a belterületnek 654, a külterületnek 5988, az egész községnek pedig összesen 6642 lakosa volt.
A falu lakóinak száma 1966. január 1-jén 5856 fő volt. Ekkoriban a belterületen közel 300 ház állt, 1965. után pedig megindult a családi házak építése, nőtt a község belterülete.
1968. június 2-án a sportpályán gyűltek össze az ásotthalmiak azon az ünnepségen, amelyen kihirdették a határőrközséggé való nyilvánítást.
1973-ban a község lakossága 5942 fő. Ez 1950-hez képest 2000, 1960-hoz képest 700 fő csökkenést jelent.
Az iskola szomszédságában 1987. tavaszán átadták a két óvodás csoport elhelyezésére alkalmas új óvodát. Játszóudvarát társadalmi munkában alakították ki.
1992. februárjára megvalósult helyi és megyei önkormányzat együttműködésével — állami céltámogatás nélkül — a Községi Sportcsarnok.
A gázhálózat ünnepélyes átadására augusztus 29-én került sor.
1996. július 4-én a képviselőtestület felhatalmazta a polgármestert a megállapodás aláírására, amelyben az önkormányzat csatlakozott a Homokháti Önkormányzatok Kistérség-fejlesztési Társulásához.
Megnőtt a faluban az ipari és szolgáltató vállalkozók száma is. 1999-ben alakult meg az Ásotthalmi Ifjúsági Egyesület olyan politikamentes programmal, amelynek célja, hogy a község fiataljai jól érezzék magukat, erősödjék összetartozásuk érzése.
2000. májusában megalakult a KÖZ-PONT Egyesület. A KÖZ-PONT Egyesület létrehozott egy információs központot. Az Ásotthalmi Teleház 2001. június 23-án tartotta ünnepélyes megnyitóját. 2000. július 17-én az Önkormányzatok Közlönyében megjelent: Ásotthalom elnyerte a szennyvízcsatorna-hálózat és a szennyvíztisztító telep építésére megpályázott közel 500 millió forintot.
2000. augusztus 19-20-án, a már hagyománnyá váló Falunap és Kenyéráldás ünnepén megszólalt a falu templomának új toronyórája, volt ünnepi szentmise és színi előadás, képzőművészeti kiállítás és millenniumi műsor, néptánc és roncsderbi, diszkó és bál. Külföldi néptáncosok látogatták meg községünket a II. Nemzetközi Falujáró Fesztivál keretében.
2000. október 21-én ünnepelte Ásotthalom fél évszázados fennállását. Az ünnepséget a falu múltjához kötődő mulatságok kísérték: a juhászathoz kapcsolódó versenyek, bemutatók, borminősítés, szüreti bál.
2001-ben megindult a szennyvízcsatorna-hálózat és szennyvíztisztító telep építése, melynek összköltsége 792 millió forint.
2001. szeptemberétől birtokba vehették az Ásotthalmi Szabadidő, Sport és Pihenőparkot a község sportolni, kikapcsolódni vágyó lakosai. A 150 férőhelyes lelátóval, modern öltőző épülettel ellátott létesítményt pályázati támogatással sikerült megvalósítani.
2002. december 20-án került sor az Ifjúsági Ház átadására, mely régen a Pártházat jelentette.
2002. év végén befejeződtek a szennyvíztisztító telep kialakításával kapcsolatos munkálatok, melyet hivatalosan 2003. február 18-án adtak át ünnepélyes keretek között.
Повторяем попытку...
Доступные форматы для скачивания:
Скачать видео
-
Информация по загрузке: