Abraham Suno - Gyöngyszem

Описание: [verze]
Hosszú zuhanás, egy utalás, majd magamhoz tértem
Őrült világban őrült tettekkel kell majd célba érnem
A tükörben a másik énem rám szól, bár nem kérem
Minden másképp lesz, ezt nagyon remélem
A járdaszegély mentén sétáltam, majd jöttél
Az elmém minden kis zugába gyorsan beköltöztél
Majd eltűntél a homályban, eltűnt az az érzés
Utánad nem maradt, csak több száz nyitott kérdés
Szőttünk együtt terveket, butaságom az átkom
Már tudom minden szép dolog biztosan csak álom
Megtalálom őt, majd megcáfolom, hogy kerestem
Az én hibám az övé is: hogy igazán szerettem
Köszönök neki utoljára, de csak csendben
Elmúlt az az idő, mikor én tőle csókot csentem
Éles a penge éle, mely minden nap térdre
Kényszerít engem, de úgyis nevetek, ha vége
A képemre van festve, hogy ki vagyok valójában
Félek magamtól, félek itt lenni a sors hálójában
Apró esőcseppek peregnek le az arcomon
Közben gondolatban azt a pillanatot hajszolom
Mikor hozzám bújtál csak úgy, csak mert szeretsz
Semmi másért! Vajon akkor tényleg érezted ezt?
Vajon lesz még úgy, hogy érzem, amit akkor?
Ha utálom a mát, mégis mit várjak a holnaptól?
Újra szól a hangod, keserédes, lelkemhez simul
Minden örökké addig tart, míg egyszer csak kimúl

[refrén]
Ez attól volt szép, hogy őszintén adtam
A kulcs a zárban, majd egyet csak kattan
A másik szobába te nem kísérsz már el
Egy gyöngyszem a homokban nélkülem száll el

[refrén]
Ez attól volt szép, hogy őszintén adtam
A kulcs a zárban, majd egyet csak kattan
A másik szobába te nem kísérsz már el
Egy gyöngyszem a homokban nélkülem száll el

[verze]
A lágy szellő lassan fújja szét a hajadat
Velem marad már örökre sok pillanat
Úgy volt jó, ahogy volt, ez nem is lehet vitás
Csak én voltam az a srác, persze... Hát ki más?
De ha a függöny mögül kilátsz, akkor már tiszta
Lelkemet a kétségek tengere itatta
Már hiába játszanám el neked a hős katonát
A gazdagság eltűnt: hirtelen elkobozták vagyonát
Vajon átlát majd más a tükrön, vagy önmagát látja?
Pont mint én, mikor saját érzéseim láttam
Hideg a kezed, ezért újra felmelegíteném
Hunyd le a szemed! Holnap szebb lesz majd, ne félj!
Könnyes a szemed, ezért felitatnám könnyeid
Maradnék veled, ha azt mondanád: Könnyebb így!
Elmennék messze, ha nyűgnek tartod létemet
Ha nehéz súlyként éled meg, hogy folyton féltelek
Én veled akartam, mert más nem is érdekelt
Neked mondtam szépeket, most meg, hogy: Ég veled!
A két szemed világában estem én fogságba
Ez az emberi elmémnek piszok nagy botránya
Botlábbal bandukoltam fagyos íriszed felé
De mit ér a kitartás, ha tőröd így viszed felém?
Mit hiszel te még? Hogy így meggyűlöllek egyszer?
Bármit is teszel, nekem mindig te tetszel
Lehetnél vadász, hogy én prédaként éljek
Még fantáziám horizontján itt van a fényképed
Lehetnél gyilkos, ki az életemet veszi el
És mindezt az egészet mosolyogva teszi meg
Gyűlölhetsz engem, tényleg, tiszta szívedből
De én csak hozzám kötődő érzelmeid látom majd mindebből

[refrén]
Ez attól volt szép, hogy őszintén adtam
A kulcs a zárban, majd egyet csak kattan
A másik szobába te nem kísérsz már el
Egy gyöngyszem a homokban nélkülem száll el

[refrén]
Ez attól volt szép, hogy őszintén adtam
A kulcs a zárban, majd egyet csak kattan
A másik szobába te nem kísérsz már el
Egy gyöngyszem a homokban nélkülem száll el