Magányos Karácsony...

Описание: Magányos karácsony...

A város fénybe öltözik,lelkemben mégis sötét marad,
Az utcák csendesek, bennem csak múlt dübörgő zaja...
Kint a csillagok fénye,de bennem semmi se ragyog,
A sötét szobában ülök, a szívem hangosan dobog...

A karácsony eljött újra, de nem kopogott az ajtón,
Nem kérdezett, nem ölelt, csak megállt a küszöbön...
Gyertyák ragyognak másoknál, nálam csak viasz csorog,
Mint könny az arcomon,mar a fájdalom ,mit a múlt hozott..

Kérdeznék, de már nincs kitől,
Válaszolnék, de már nincs kinek...
Az idő megáll, a szív fáj de,tovább ver,
Mintha büntetne azért, hogy még dobog...

A fenyő illata már idegen, nem hoz megnyugvást,
A dallamok csak emlékeztetnek minden hiányra.
Az ünnep fénye nem melegít, csak bántóan vakít,
Megmutatja, mennyire egyedül maradtam itt...

Az asztalon egy teríték, egy bögre, egy emlék,
Egy pohár bor, amit sosem ittam végig még.
A neved ott lebeg minden dalban, minden szóban,
Mint egy kimondatlan ima,belerajzolva a megfagyott hóba.

Kérdeznék, de már nincs kitől,
Válaszolnék, de már nincs kinek...
Az idő megáll, a szív fáj de,tovább ver,
Mintha büntetne azért, hogy még dobog...

A szeretet ünnepe lett számomra a legnehezebb nap,
Mert ilyenkor minden hiány,sokkal fájdalmasabb...
Másoknál ajándék, nálam csak emlékmorzsák,
Egy múltból kiszakadt, összetört fájó valóság...

És mégis, valahol mélyen, ahol nem fáj ennyire,
Parázslik egy halvány fény, szinte észrevétlenül...
Nem remény, inkább csak ösztönös túlélés,
Egy halk ígéret: holnap talán kevésbé lesz nehéz...

Kérdeznék, de már nincs kitől,
Válaszolnék, de márn incs kinek...
Az idő megáll, a szív fáj de,tovább ver,
Mintha büntetne azért, hogy még dobog...

Ma még a magány az egyetlen vendégem,
Leül mellém, nem kérdez, csak velem van csendben...
És ahogy az éj,s a hólepel a várost betakarja lassan,
Megtanulok lélegezni egy újabb fájdalmas karácsonyban...