2023. 07. 01. Látogatás Szilvásváradon a Szalajka-völgyben, utazás a kisvasúton, Mk48 segélyezés
Автор: Péter Buda
Загружено: 2023-08-02
Просмотров: 664
Описание:
Történt egy napsütéses júliusi napon, hogy a családdal ellátogattunk Szilvásváradra. Bár nem feltétlenül az én területem a kisvasút, de úgy gondoltam egy rövid utazós videót összerakhatok belőle ha már arra járok. Utoljára mikor ott jártam még fényképezőm se volt, szóval kitalálhatjátok, hogy az a dátum régire nyúlik vissza. Súgok egy kicsit: egészen az ötödikes osztálykirándulásomig!! :D
Mindegy is, lényeg, hogy egy rövid videót szándékoztam összerakni csak. Felfelé menetben kicsit gyanús volt, hogy a 403-as hibrid Mk48 már megállt nyílt pályán, de ekkor még nem tulajdonítottam neki nagy jelentőséget. Miután fölértünk a végállomásra kisétáltunk az ősember barlanghoz, ahol készítettem néhány rövid felvételt. Visszafelé a sétát választottuk, hogy a többi érdekességet is meg tudjuk nézni. Talán a leglátványosabb a Fátyol vízesés, melyről úgy gondoltam muszáj egy felvételt készíteni. Lefelé útban érintjük Szalajka-Halastó feltételes "állomást", ahol gondoltam bevárom az éppen felfelé jövő menetet. Legnagyobb meglepetésemre a nagy tömeg miatt a két szerelvény egyszerre vágott neki a hegymenetnek, azonban úgy tűnik a 403-nak ez már sok volt. Így Halastón félreállt szerelvényével, hogy a 404-es Mk48 legalább följuthasson a Fátyol vízeséshez, hogy utána rögtön fordulhasson vissza a Halastón maradt szerelvényért. Miután visszaért Halastóra fölcibálta a másik szerelvényt, a 403 pedig gépmenetben visszagurult a Fatelepre. Így bár nem konkrét segélyezés történt, de azért szívesen megnéztem volna egy dupla Mk48-as menetet akár szerelvénnyel vagy anélkül. Lényeg, hogy a 403-as aznapra kiesett, viszont a turisták jöttek folyamatosan, nem lett volna elég egy szerelvény. Folytatva sétámat visszafelé, észrevettem, hogy egy barna színű Mk48 ballag kifelé lassan gépészetről. Mivel újfent ismétlem, hogy nem az én területem a kisvasút, így elképzelésem se volt milyen gép áll elő. Gyors segítségkérés a nálam jártasabb kollégától és kiderült, hogy a 411-es pályaszámú Mk48 jött ki beállni dolgozni, ami előtte Gyöngyösön dolgozott, viszont nem kapta meg az itteni flottaszínt. Így mondhatjuk, hogy a működő állomány több mint fele lencsevégre lett kapva. Az L-60 típusra vajmi kevés esély volt, de az lett volna még jó fotótéma. A következő meglepetés, hogy a két szerelvény, hogy került vissza Fatelepre. Én meg voltam győződve, hogy a 411 ki fog gurulni egymagában az egyik négyesért, viszont egyszer csak kürt szót hallottam és már tudtam, hogy futhatok: a 404-es 8 kocsis szerelvénnyel érkezett vissza a Fatelepre! Mondhatjuk, megvolt az aznapi erősített szerelvény is. Ezután a 411 lehúzta az aznapi szerelvényét és minden ment tovább a maga útján, visszaállt a normál állapot. Nos, őszintén megmondva, álmomban sem gondoltam volna, hogy egy ilyen tartalmas videót tudok majd összerakni a szilvásváradi kisvasútról. Remélem nektek is tetszik majd ez a kicsit másfajta tartalom és ha látom az igényt akkor szívesen meglátogatok a jövőben más kisvasutakat is (pl.: gyöngyösi, lillafüredi vagy a királyréti).
Jó szórakozást!! :D
Csatlakozz a Discord szerverünkhöz: / discord
Tartalom:
Szalajkavölgy-Fatelep állomás (0:00)
Indulás Szalajka-Fatelepről (0:51)
Közbenső felvételek (2:48)
Érkezés Szalajka-Fátyol-vízesésre (7:20)
Mk48 404 érkezik a másik szerelvénnyel (8:24)
Mk48 404 körbejár (9:21)
Mk48 404 indul vissza Szalajka-Fatelep felé (10:38)
Látványosságok: tó, ősember barlang, Fátyol-vízesés (11:38)
Dupla szerelvény érkezik Szalajka-Halastóra (13:58)
Mk48 404 halad tovább (14:52)
Mk48 403 visszatol majd félreáll (15:49)
Mk48 404 érkezik a szerelvény segélyezésére (17:30)
Mk48 403 visszaindul Szalajka-Fatelep felé (19:00)
Mk48 411 kiáll gépészetről (19:20)
Dupla szerelvényes menet érkezik Szalajka-Fatelepre (19:59)
Mk48 411 rááll a szerelvényre (21:08)
Mk48 411 indul Szalajka-Fátyol-vízesés felé (21:49)
Outro (22:36)
Повторяем попытку...
Доступные форматы для скачивания:
Скачать видео
-
Информация по загрузке: