Kozmikus lehelet
Автор: Endre Koronczi
Загружено: 2024-04-11
Просмотров: 126
Описание:
A görög pneuma szó jelentése: szél, lehelet, lélegzet, lélek, szellem. Azt a fajta öntudattal nem rendelkező lelket jelölték ezzel a szóval, amely minden dologban megtalálható. Ahogy a levegő, úgy a lélek is átfogja a világ egészét. Testetlenül áramlik minden létező között, folyamatosan mozog és mozgásban tartja a világot, összeköt: a teljes kozmoszt, az élettelen tárgyakat és az embereket egyaránt.
A kozmikus lehelet kifejezés erre az elképzelhetetlen méretű, mindent átfogó, folyamatosan áramló, láthatatlan erőre vonatkozik, melyet Koronczi Endre a szél és a légmozgás különböző fajtáin keresztül ír körbe. 2010-ben indította útjára a mai napig aktívan bővülő Sóhajtozásgyűjtemény című projektjét, amit saját sóhajainak 100 napon át tartó gyűjtésével egészített ki a 100-at sóhajt című művében. A hétköznapi gesztusból készített sorozat a légzés és a lég embereket összekötő motívumát hangsúlyozza, valamint a ki- és belégzés lelki folyamatokhoz és érzelmekhez való kötődését.
Kozmikus lehelet című videóinstallációja a témában eddigi készült leglíraibb munkája, ahol az irodalmi igényű szöveg mellett misztikus-asszociatív felvételekkel érzékelteti a mindent láthatatlanul átható levegő és lélek végtelenségét.
Cserhalmi Luca kurátor
Повторяем попытку...
Доступные форматы для скачивания:
Скачать видео
-
Информация по загрузке: