Dühroham Óbudán: egy Mercedes sofőrje üvöltött és szidalmazott egy nőt, majd leköpte az autóját
Автор: BpiAutósok
Загружено: 2026-03-20
Просмотров: 19888
Описание:
📢 Jelenj meg partnerként a videókban!
👉 Nálunk havi 1M+ autós figyel
Partneri lehetőségek itt: https://bpiautosok.hu/partner-program
---------------------
Egészen abszurd jelenetet rögzített egy olvasónk fedélzeti kamerája Budapesten, a Komjádi uszoda környékén. Egy teljesen hétköznapi sávváltásból másodpercek alatt agresszív szituáció alakult ki.
A felvételt készítő autós március 19-én, Óbuda irányába haladva kezdett sávot váltani. Elmondása szerint a manőverhez bőven volt hely, amit a hátsó kamera felvétele is alátámaszt.
„Amikor kitettem az indexemet, a mögöttem jövő fehér autós azonnal dudálva a gázra lépett, majd folyamatosan nyomta a dudát” – írta.
A helyzet innentől gyorsan elfajult. A sofőr egy ideig a két sáv között haladt, mert nem lehetett tudni, mire készül a másik fél. A fehér autós végül a belső sávba húzódott, de még ekkor sem hagyta abba a dudálást és a mutogatást.
A történet azonban itt még nem ért véget.
A Zsigmond tér környékén, egy lámpát követően a dühös autós bevágott a kamerás autó elé, majd hirtelen lefékezett. Eleinte úgy tűnt, „csak” egy klasszikus büntetőfékezésről van szó, de a helyzet tovább durvult: a férfi teljesen megállt, kiszállt az autóból, és azonnal a másik járműhöz rohant.
„Üvöltve felém rohant, szidalmazott, leköpte az ablakot, a telefonjával hadonászott, a tükrömet valószínűleg csak azért nem törte le, mert jeleztem neki, hogy veszi a kamera” – számolt be az esetről az olvasónk.
A beküldő szerint a történet nemcsak ijesztő, hanem elgondolkodtató is:
„Sokat tapasztaltam már, de ilyet, hogy semmi oka balhézni és mégis a végletekig elmegy – főleg egy nővel szemben férfiként –, még nem éltem át az utakon.
A kulturált közlekedés főtámogatói:
SimpleBiztositas.hu - Megérkezett a SimpleBiztosítás! Kösd te is itt az autós biztosításaidat és nyerj egy autót! További információ: simplebiztositas.hu
70mai. Fedélzeti kameráikat keresd itt:
https://www.arukereso.hu/CategorySear...
---------------------
TÁMOGATÓINK:
https://www.simplebiztositas.hu - SIMPLEBIZTOSITAS.HU - Megérkezett a SimpleBiztosítás! Kösd te is itt az autós biztosításaidat!
https://www.szamlazoprogramom.hu - SZAMLAZOPROGRAMOM.HU - Nem csak számlázó! Készletkezelés, webáruház-integráció, automatizált ügyvitel
https://fellpack.hu - FELLPACK.HU - Csomagolóanyagok széles választéka raktárról - Zacskó, zsák, doboz, boríték, ragasztószalag és sok minden más
https://autovignet.hu – Autópálya matrica vásárlás online
Egy FELIRATKOZÁSSAL IS TÁMOGATHATSZ minket, amit előre is nagyon köszönünk Neked!
Új tartalmakért KÖVESD weboldalunkat: https://bpiautosok.hu , valamint Facebook oldalunkat: https://fb.com/bpiautosok.hu
-------------------------
Örömmel látjuk a véleményed, de kérünk, hogy kommenteléskor tartsd be az alábbi szabályzatot.
Maradj tisztelettudó!
Ne sérts meg másokat!
Kerüld a trágárságot és a gyűlöletkeltést!
Ne ossz meg jogsértő tartalmat/kommentet!
A teljes hozzászólási szabályzat itt olvasható:
https://bpiautosok.hu/olvasoi-hozzasz...
Köszönjük, hogy kulturált és értelmes beszélgetést folytatsz felületeinken!
-------------------------
Повторяем попытку...
Доступные форматы для скачивания:
Скачать видео
-
Информация по загрузке: