Martonvasar - Tóth Iván Sportcsarnok átadó
Автор: Kommunikáció Martonvásár
Загружено: 2016-12-06
Просмотров: 1793
Описание:
Kézilabdás ünnep keretében vette át Martonvásár sportot szerető közössége a Tóth Iván Sportcsarnokot.
A november 19-i rendezvényen minden helyi csapat fellépett, reggel az U8-as korosztály kezdte, este pedig az öregfiúk gálamérkőzéssel zárták az események sorát.
A csarnok ünnepélyes átadásra 18 órakor került sor. A nemzeti színű szalagot a névadó Tóth Iván, Tessely Zoltán országgyűlési képviselő, Miniszterelnöki megbízott, Kozmann György többszörös világ- és Európa-bajnok, kétszeres olimpiai bronzérmes magyar kenus, az Emberi Erőforrások Minisztériuma helyettes államtitkára, dr. Marczinka Zoltán, a Magyar Kézilabda Szövetség szakmai- és sportigazgatója, dr. Szabó Tibor, Martonvásár polgármestere, valamint Tóth Balázs a MartonSport Nonprofit Kft. ügyvezetője vágta át.
A MartonSport Nonprofit Kft. által megpályázott és megvalósított beruházás egy 300 fős lelátóval rendelkező, szabványos kézilabda pályás sportcsarnok. (A beruházással egy időben az iskola fűtésének korszerűsítése és az ebédlője is elkészült.) A sportcsarnok hétköznap a mindennapos testnevelés helyszíne, délután és hétvégéken pedig a helyi sportegyesületek vagy közösségek veszik majd birtokba.
A beruházás összértéke 670 millió forint, a kivitelezés időtartama 10 hónap volt.
A sportcsarnok névadója Tóth Iván, aki 1957-ben testnevelő tanárként megalapította a helyi kézilabda szakosztályt. Játékos, szakosztályvezető, edző és technikai vezető is volt egyben. A kézilabda csapat tagjaként, edzőként, egyesületi elnökként, majd képviselőként oszlopa volt a helyi sportéletnek. Elhivatott pedagógusként földrajzot és történelmet is tanított a martonvásári általános iskolában. A Magyar Kézilabda Szövetség Tóth Iván munkásságát a Magyar Kézilabdázásért Díjjal ismerte el. 89 évesen igazi példakép mindannyiunk számára.
Tóth Iván bácsi után a szakmai munkát Illés Kálmán vette át. Évtizedeken át vezette előbb a férfi, majd a női csapatot. Legkomolyabb eredményünk két, a férfiak mezőnyében elért NB II-es 5. helyezés jelentette.
Martonvásáron jelenleg 8 korosztály (csapat) működik két egyesület szervezésében.
A 100%-os önkormányzati tulajdonú MartonSport Nonprofit Kft. nem csak a beruházások megvalósításáért felel, hanem a legfiatalabb utánpótlás nevelést, az U8-as és U9-es fiú- és lánycsapat munkáját szervezi. A Martonvásári Kézilabda Sportegyesület a junior fiú, illetve lány, valamint a felnőtt női és férfi csapatokat működteti.
Повторяем попытку...
Доступные форматы для скачивания:
Скачать видео
-
Информация по загрузке: