Formabontás - improvizációk népszerű zongoraművekre, Baráth András, 1. rész

Описание: Formabontás, első rész
Műsor
Beethoven: Für Elise 00:15
Chopin: a-moll keringő op. posth. 04:43
Krieger: Menüett 08:28
Beethoven: Orosz tánc 12:50

Mozart: Esz-dúr andante 18:12
Chopin: Fantasie-impromptu 23:22
Bach: C-dúr prelúdium 29:58
Beethoven: Mondschein-szonáta I.t. 33:10
Türk: Dal 37:49
Népszerű, zeneiskolákban gyakran tanult zongoraművekre improvizálok (elsőtől a 10. évfolyamig), szabadon rakva őket egymás mellé (nehezebbet könnyebbel, stb). Ezeket a műveket én nem tanultam zeneiskolásként, viszont nagy mennyiségben tanítom őket a növendékeimnek. A válogatás szubjektív, 18 művet tartalmaz (ötször ennyi mű kerülhetett volna bele a válogatásba jogosan). Szinte mindegyik műnek el fogom játszani az elejét, tehát lehet majd tudni, hogy mire improvizálok, 4 blokkban fogom játszani a darabokat, picit a feldolgozás módja alapján.
Régóta foglalkoztat a kérdés, hogy miért vannak népszerű művek, melyek messze kiemelkednek a többi közül (sokkal többet játsszák őket, stb)?
Számomra ez a koncert egy újabb lépés, nyitás: régóta improvizálok, de mindig egy dallamra tettem ezt, főként keresztény énekekre. Évtizedekig tanultam, hogy egy adott darabot hogyan kell megfejteni a kotta alapján
Zenész kollégáimmal együtt arra vagyok szocializálva, hogy egy művet úgy adjunk elő, ahogy az le van írva. Szabad-e ebből kilépni?
Erre a kérdésre most nem próbálok válaszolni, ki-ki döntse el maga, hogy mit gondol erről. Olyan a helyzet, mintha egy „tilos a bemenet” feliratú ajtót kinyitnék, bemennék és Önök kintről kíváncsian néznék, hogy mit csinálok ott bent. Óriási tévedés azt hinni, hogy akármit csinálhatok, hogy most ki fogok ide ülni és eljátszogatok szabadon, pár sláger-darabra. Vannak zenei, formai szabályok, amelyeket - noha lazább formában, de – be kell tartani, különben érthetetlen és parttalan lesz az egész. Ugyanúgy készültem a mostani előadásra, mint bármely más, „rendes” koncertre és bizony az improvizációk meg vannak tervezve: általában a hangok 30-40 százaléka egészen konkrétan megvan, de ez művenként egészen eltérő lehet. A körülbelült is meg kell tervezni: körülbelül itt vagy ott mi lesz, csak a konkrét hangok nincsenek meg, illetve az adott, pillanatnyi hangulat is módosíthat, akár a darab hosszán is, az adott részen mindenképp.
Fontos volt, hogy időkeretet is szabjak: volt otthon, amikor másfél órán keresztül csak 3 műre – fantáziáltam, most kb 5 perc egy darab. Gondot okozott, hogy milyen nyelven tegyem mindezt. Egy régi zenésznek, vagy egy mai jazz-zenésznek ezeken nem kellett/kell gondolkodni, nekem azonban, akinek nincs egy zenei nyelve, ez komoly fejtörést okoz, a legnagyobbat. Művenként más és más megoldás született.
Az improvizálásnál mindig is a metamorfózis, átalakulás érdekelt: hogyan lényegül át egy dallam vagy akár egy egész mű?
Szándékom szerint ma két dolgot ötvözök: a népszerű műveket helyezek új megvilágításba. Meglátjuk-e új arcukat? Vajon így is vonzóak maradnak-e?
Szeretjük a megszokott, rutinszerű dolgokat, mert ott nincs kockázat.
A megszokásból azonban nem lesz változás – változás, ami az élet egyik legfontosabb jele, illetve annak a jele, hogy valóban élünk-e, vagy inkább félünk – bármiféle változástól? Igen, félünk és magunktól nem is változnánk. Isten ezért szeret minket váratlan helyzetekbe hozni, kizökkenteni a rutinunkból, komfortzónánkból
Ez a koncert azt a kérdést teszi fel mindannyiunknak, hogy készek vagyunk-e erre?