Ostrogi kolostor-Manastir Ostrog- Montenegro
Автор: odimix1
Загружено: 2015-05-11
Просмотров: 4969
Описание:
Az ostrogi kolostor nem csak egy ortodox szentély, hanem búcsújáró hely is. A hívők a világ minden tájáról jönnek ide, hogy meghajoljanak a szent sírhelye előtt, és így nyerjék el a test és a lélek gyógyulását. Jézus sírja és a Szent Athos hegy után az ostrogi kolostor a harmadik leglátogatottabb szentély a világon.
A kolostort 1655-ben alapította Vasilje püspök, miután a török hódítás miatt el kellett hagynia a lakhelyét, Tvrdos kolostorát Hercegoviában. A püspök itt a kolostorban halt meg 1671-ben. Hét évvel később avatták szentté és csodatevővé. A helyen, ahol meghalt, a sziklából egy szőlő sarjadt, ezért azt mondják, hogy az itt termett szőlő gyógyítja a meddőséget.Az ostrogi kolostor egy alsó és egy felső kolostorból áll. A felső kolostor azért kapta a „felső kolostor” nevet, mert 900 méter tengerszint feletti magasságban található. Két kis barlangban épült temlomból áll, az egyik Szűz Máriáról, a másik a Szent Keresztről kapta a nevét. Ebben a kolostorban nyugszanak a kolostor építtetőjének, Szent Vasilijnak a földi maradványai. A kolostort híres helyi festők freskói díszítik, amelyeket részben közvetlenül az Ostrog-hegy szikláira festettek
Повторяем попытку...
Доступные форматы для скачивания:
Скачать видео
-
Информация по загрузке: