Érdemes megnézni: Gyulafehérvár (Alba Iulia) - Dél-Erdély, Románia
Автор: Kerek József
Загружено: 2020-10-10
Просмотров: 784
Описание:
Gyulafehérvár egykor az Erdélyi fejedelemség gazdag, virágzó fővárosa volt. Ennek a rangnak előzményei is voltak, ugyanis már a Római Birodalom által Erdély területén létrehozott Dacia provincia első központja is ennek a városnak a helyén jött létre, Apulum néven.
A város fejlődése újabb lendületet Hunyadi János idején kapott, amely aztán az Erdélyi fejedelemség idején teljesedett ki. Hunyadi a mai napig Gyulafehérvár egyik jelképének számító római katolikus székesegyház építéséhez is jelentős mértékben hozzájárult, szarkofágja jelenleg is itt látható.
A város virágkorát Bethlen Gábor fejedelemsége idején élte, a kiépült fejedelmi udvar pompája az itáliai reneszánsz világát hozta el Erdélybe.
A fejedelem Gyulafehérváron alapította meg 1622-ben azt a tekintélyes református kollégiumot, amelyet később a török betörések elől Apafi Mihály Nagyenyedre költöztetett.
A várost a török csapatok többször is feldúlták, ezért a reneszánsz emlékekből nagyon kevés maradt meg.
Erdély egyik legnagyszerűbb látnivalója a Szent Mihály-székesegyház. A háromhajós katedrálist egy XI században épült templom helyén emelték a 13. században, román stílusban.
A székesegyház közelében lévő úgynevezett Babilon-épületben működik Erdély legnagyobb szabású történeti múzeuma.
A közeli Apor-palota Bethlen Miklós erdélyi kancellár reneszánsz palotája helyén épült a 17. században.
A 18 században Savoyai Jenő tervei alapján épített, klasszikus csillag alakú városvédő fal nagy része ma is épen áll. Keleti oldalát két kapu, az Alsó és Felső Károly-kapu díszíti, melyeket III. Károly törökök felett aratott győzelmének emlékére állítottak.
Повторяем попытку...
Доступные форматы для скачивания:
Скачать видео
-
Информация по загрузке: